Oldalak

2010. augusztus 4., szerda

Plitvicei tavak

Plitvice Horvátország első nemzeti parkja lett 1949-ben. 30 évvel később - 1979-ben - az UNESCO felvette a Világörökségi listájára. 
A park turisztikai terhelése egyedülálló volt a 90-es évek elején. Évente csaknem 800.000 látogató kereste fel és közel 2000 dolgozó gondoskodott a parkról. Plitvice fényes korszaka azonban 1991. március 31-én lezárult. Ezen a napon, húsvétvasárnap kezdődtek heves harcok a szerb és a horvát rendőrök között... A háború első áldozata Josip Jovic parkőr lett. Ezután a park a szerb hadsereg ellenőrzése alá került. Négy éven át tartott a megszállás, majd 1995 nyarán hódította vissza a vidéket a horvát hadsereg. 
A hidak, csónakok, és egyéb vízi járművek, melyek lehetővé tették a park eldugott, varázslatos helyeinek a látogatását is, a háborúban elpusztultak. Évekbe telt, telik amíg a hidak, épületek ismét teljesen elkészülve várják a vendégeket.

Keletkezésük:

Több millió év alatt a Korana mély völgyet vájt a Kapela-hegység déli vidékén. A terület gazdag a mészkő lepusztulásának, a karsztosodásnak különböző formáiban. Ez a tündéri szépségű tó-sorozat is egy ilyen karsztos folyamat eredménye. Az említett völgyben lefutó Korona patak hatalmas mésztufa gátakat hozott létre, amelyek elgátolták a keskeny völgyet és felduzzasztották a patak vizét. A karsztos folyamat érdekessége az, hogy itt a mésztufa hideg vízből válik ki. Gyakoribb ugyanis a melegvizes mésztufa lerakódás. A tavak színét megpillantva akár csodára is gondolhatnánk, de ha közelről megszemléljük a tavak között emelkedő gátak anyagát, könnyen magyarázatra találhatunk. A csapadékból származó szén-dioxidot is tartalmazó s a kőzetrepedésekben lefelé szivárgó víz rendületlenül támadja a mészkövet, és azt kémiai folyamatok során feloldja. Ezáltal olyannyira szélesíti a kőzet repedéseit, hasadékait, hogy hamarosan az összes víz eltunik a felszínről, s földalatti patakmedrekben gyulik össze, végül hosszabb-rövidebb földalatti utat követően valamilyen karsztforrásban bugyog ismét felszínre. Ekkor a hőmérséklet növekedés valamint a hidrosztatikus nyomás csökkenése következtében a víz szén-dioxid tartalma elillan, ami pedig a vízben oldott mészkő kicsapódását eredményezi.
A laza mészpép minden a folyó mederben lévő szilárd felületen megtelepszik, mészkéreg vonja be a mederfenéken lévő kőzetet éppúgy, mint a vízbe hullott ágakat, fatörzseket. Ahol a víz apró cseppekbe fröccsen szét, ott a megnövekedett felületen a szén-dioxid párolgása erősebb, s így a mészkiválás is intenzívebb, így keletkeznek azok a természetes gátak, melyek a Plitvicei Nemzeti Park területén évente akár 10-30 mm-rel is vastagszanak.

Szükséges úti okmányok: Beutazáshoz szükséges útlevél vagy a magyar állampolgárok részére kiállított plasztik alapú személyi igazolvány kártya, valamint a régi típusú személyi igazolvány is. A Horvát Köztársaságba gépjárművel történő beutazás során az érvényes vezetői engedély és forgalmi engedély mellett rendelkezni kell a beutazáshoz használt gépjárműre vonatkozó érvényes nemzetközi biztosítási zöldkártyával is.
A Megállapodás szerint a két ország érvényes útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal rendelkező állampolgárai az utas- és áruforgalom számára kijelölt határátkelőhelyeken vízum nélkül léphetnek be a másik állam területére, és ott legfeljebb 90 napig tartózkodhatnak a belépéstől számított hat hónapos időtartam alatt. 90 napnál hosszabb időre, valamint munkavállalási, jövedelemszerzési vagy bevándorlási célból továbbra is csak vízum birtokában lehet beutazni.
Magyar Nagykövetség, Zagreb: www.hungemb.hr

Pénz: A horvát valuta a kuna. 1 kuna (HRK) = 100 lipa A pénzjegyek névértéke: 1000, 500, 200, 50, 20, 10 és 5 HRK A fémpénzek névértéke: 5, 2 és 1 kuna, valamint 50, 20, 10, 5, 2 és 1 lipa.
1 kuna = 33-36,- Ft
zárva tartanak. 

Tapasztalataink szerint a vendéglátó helyeken, ajándékboltokban olykor elfogadják az eurót, ám erre alapozni nem lehet, ráadásul teljesen kiszámíthatatlan a váltás, így ha csak euró van nálunk, nagyon rosszul járhatunk. Mindenkinek javasoljuk, hogy tartson magánál kúnát.

A CSIRI Ifjúsági Szabadidős egyesület már nem egy alkalommal szervezet kirándulást Plitvicére, s terveink szerint minden évszakban ellátogatunk erre a páratlan szépségű helyre. Talán a legszebb élményben lehet része azoknak, akik október 9- én utaznak velünk. A "vénasszonyok nyara" különös élményt ad azoknak, akik rászánják magukat a hosszú utazásra. Kényelmes luxusbusszal tesszük meg az utat, így amíg a kilómétereket rójuk, lehet pihenni, aludni.

Az utazásra jelentkezni lehet elérhetőségeinken ITT



Fotók letölthetők galériánkból:  ITT

Nincsenek megjegyzések:

Régebbiek

Related Posts with Thumbnails