5. nap- Cserkeszőlő
2010. július 17., szombat
2010. július 15., csütörtök
2010. július 14., szerda
1. és 2. nap
Most elsősorban a képek fontosak, így azokat szeretném betenni. Élménybeszámolók később következnek. A diákra kattolva megnyílnak az albumok, és a képek elérhetővé- letölthetővé válnak. Történetek is hamarosan következnek.
Tehát1. nap a "big- erekkel: Strandolás Salgótarjánban:
2. nap: Szlovákia, Hernád áttörése:

2010. július 10., szombat
Országjárók 2010- ben
2010. is tartogat Országjárót. Június 12- én indulunk Országjáró BIG táborunkba, melynek napi programjáról részletes beszámolókat lehet majd olvasni.
Augusztusra tervezzük Országjáróka "AZÉRT" táborunkat, mely szintén őrületes jó programnak ígérkezik.
Ezekben a napokban árasztottuk el Kecskemétet a szóróanyagokkal, és szerencsére már volt is érdeklődés a kirándulásokra. Az "AZÉRT" tábor programjegyes, vagyis a négy kirándulás szabadon átruházható. Ez a rendszer már tavaly is működött azokban a családokban, ahol több testvér szeretne nyaralni.Egyikük az egyik napon, másikuk a másikon jött velünk. Emellett várhatóan a két napos balatoni kaland külön is lesz értékesítve, vagyis csatlakozhatnak hozzánk szülők, barátok, unokatesók.
Gyertek tehát "AZÉRT" minél többen! Várjuk a régi, és új országjárókat. Miért? "AZÉRT". Azért, mert ezt nem lehet kihagyni.

2009. június 29., hétfő
1.nap- Rám szakadék
3
Végre elkezdődött, túl vagyunk az első országjárós napon! Az időjárás is kegyes volt hozzánk: tegnap még szakadt az eső, mára viszont kellemes reggelre ébredtünk. Minden készen állt, hogy a tábor elkezdődjön!
A mai, első program célja pontosan az volt, hogy a résztvevőket összehozza, hisz mindenféle iskolákból érkeztek gyerekek. Az öt napot együtt "kell" tölteniük, s ennek jó alapot ad a versengés. A csapatokat a véletlen sorsolja, így a feladatok megoldásakor együtt kell működni azoknak is, akik eddig még soha nem találkoztak.
Mikor felszállok a buszra, már többen ismerősként köszönnek- vannak, akikkel tavasszal kirándultunk, van, aki már innét, az internetről tudja, ki vagyok. Villámgyors létszám ellenőrzés, és indulunk.
Ahogy mondtam, az időjárás kegyes volt ma hozzánk, de azt elmondhatjuk, hogy adtunk a dagonyának rendesen.
Ritka szép pillanat az egy gyerek életében, mikor büntetlenül cuppoghat a sárban, maszatosan (Nem maszatosan! ÁLCÁZVA!!!) bóklászhat az erdőben, és senki nem szól neki, hogy "ejnye, kisfiam, jobban is vigyázhatnál a cipődre!". Mert ma aztán nem tudtunk vigyázni. Ezúton is ezer bocs minden anyukának a rengeteg mosnivalóért (jájj, nekem három fiam vágta tönkre a cipőjét!)
Azt viszont feltétlen le kell ide írom, hogy kedves Országjárók, nagyszerűen teljesítettétek a próbát, méltányolom a lelkesedéseteket, kitartásotokat. Nem hallottam nyafogást egyáltalán! Gonoszkodó szavakat is csak elvétve, de biztos vagyok benne, hogy holnap már ez is elmúlik (ugye, elmúlik?). 5 napunk van együtt (már csak négy), és szeretném,ha senki nem úgy emlékezne erre a táborra, hogy magányos volt itt. Szeretném, ha mindannyian találnátok barátokat, tudnátok együtt nevetni (ööö, énekelni a mikrofonba? Velem???) ... Szóval boldog lennék, ha igazi nagy csapattá válnátok. Erre már jeleket is láttam ma: Nagyon jó volt hallani, mikor a sajnálatosan víz alá került grillparti pótlásaként többen felajánlottátok az uzsonnátokat az éhezőknek (hurrá!), majd jó volt azt látni, mikor a bobpályán olyan országjárók csúsztak együtt, akik ma ismerték meg egymást.

Remek nap volt ez Veletek, és bizakodom, hogy ezt ti is így gondoljátok. Várom a holnapot, ami bizonyára tovább építi a kezdődő kapcsolatokat.
Fél nyolckor tehát találkozunk, és minden a megbeszéltek szerint megy majd. Kicsit korábban jövünk haza, mint ma -úgy 5 és 6 óra között- így egy picit tudtok otthon pihengetni, lazítani. A pontos érkezésről újra sms- t küldünk az otthoniaknak.
Lazán, könnyedén öltözzetek, lányok hozhatnak csinos cipőt, fiúk menő sapkát. A saralásnak mostantól vége.
Enni- innivalót egész napra hozzatok, jókedvet töretlent, nyitottságot, kedvességet annyit, mint eddig!
Ezt meg azért teszem ide, hogy holnap már menjen jobban a szöveg (nekem is). Azért azt elárulom, hogy így vagy úgy, de a kareoket nem ússzátok meg ti sem (és Tibi bácsi sem).
Nehogy már csak én bénázzak az autóbusz mikrofonjába!:
Hát de nincs igazam???

2009. június 28., vasárnap
Visszaszámlálás
Hahó, Országjárók!
Ahogy látjátok, a számlálóról eltűntek a napok, sőt, az órák száma is 20 alá csökkent.
Holnap reggel indulás!
Strapabíró cipőt hozzatok- ez most fölöttébb fontos, hisz az elmúlt napi (heti) esőzések a szakadékot is feláztatták, így például sima talpú utcai sportcipőben úgy fogjátok magatokat érezni, mintha jégen csúszkálnátok. Azért persze megijedni nem kell! Csodás kalandnak nézünk elébe, mely próbára teszi az erőnket, és az ügyességünket.
Reggel tehát fél nyolckor találkozás a megbeszélt helyen, este pedig már itt az oldalon az aznapi fotókkal, és élménybeszámolókkal (már ha lesz valakinek kedve és ereje a neten bóklászni azok után, ami ránk vár). Itt nyomon követhetitek az éppen aktuális időjárást is a célpontjainkra lebontva. A városnévre kattolva részletes jelentést is olvashattok, így reggel még el tudjátok dönteni minden alkalommal, hogy éppen mit érdemes felhúzni.
Továbbra is áll a balatoni lehetőség. Ha van barát, testvér, unokatestvér, szülő, aki szeretne jönni, néhány hely még van a buszon!
Üdv tehát holnap!

2009. június 26., péntek
Nekem a Balaton...
Csodás hír, hogy van még néhány helyünk az Országjáróka BALATONI programjára!
Hogy ez mit jelent? Ha valaki szeretne két napot eltölteni egy pompás helyen, strandolni, pihenni, akkor 7 000 Ft- ért még jelentkezhet július 2- ai indulással, és jöhet velünk. Szülők, barátok jelentkezését várjuk. Biztosítjuk az utazást, 3 étkezést, szállást, strandolást, és a jó hangulatot.
Gyors jelentkezéseket várunk!
A célpont változott: Siófok, Római Ház. Ennek csak örülhetünk, hisz szebb, kellemesebb, mint az eredeti terv volt. Éppen ez az oka a változásnak.
Úristen! Hát van ennél jobb???

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)